HELYTÖRTÉNET

Thewrewk István a Mosolygó Kisasszonyok című könyvében (1886) is találkozhatunk a korabeli elnevezéssel:

 „- Tanító úr, maga itt?
– Igen, nagysága kérem. Hiszen tegnap kikértem, hogy m a egész nap szabad lehessek. Rokonaim… igen, rokonaim érkeztek. Itt várom őket.
– Jó mulatást! De tudja, punkt nyolckor otthon kell lenni! Mert soká kimaradni — das geht nicht! A gyerekek már nagyon megszokták magát. Ni! Milyen fájn van magán a szalónkabát! Maga fog csinálni effekt! Rekomandirozza a rokonokat az enyim férjhez. Adresse — maga tudja! — Jákob Spitzer, Waitzner-Strasse numero vier. Pá, tanító úr! Megyek oszodába!”

Az I. világháború kezdetétől, apró megszakítással (1919-1926 között Váci körút) egészen 1945-ig III. Frigyes Vilmos porosz király, valamint Lujza mecklenburg-strelitzi hercegnő második gyermeke, a Hohenzollern dinasztia egyik legnagyobb uralkodója, az 1871-től német császárként regnáló és a kisnémet egység megteremtőjeként ismertté vált I. Vilmos német császár (1797 – 1888) után a Vilmos császár út nevet viselte.

A nyugatosok idejére és a Vilmos császár útra Réti Ödön így emlékezett vissza.

„Benn ültünk a kávéházban délelőtt féltizenkettőkor, úgy gondolom Seemannak hívják azt a helyet. Osvát, Gellért, később Karinthy is odajött, de csakhamar távozott avval, hogy az ő ideje drága…
Szegedről beszélgettünk, Juhász Gyuláról, Móráról, Tonelliről, aztán a nagyváradiakról szomorúan. Tizenkettőkor Osvát, Gellérttel felment a Nyugat szerkesztőségébe. Magam maradtam, de nem sokáig, mert úgyszólván nyomban sűrű engedelem kéréssel mellém telepedett egy úr. Idős, kopasz, szomorú, szemüveg volt a szemén, tanári ábrázat az arcán.
– Ki volt az a két úr, aki elment?
– Az egyik Gellért – mondtam.
– A költő? Ismerem. Ah igen, ugye ő írta az Ádámot?
– Igen, – feleltem s megszerettem a bácsit, mint ahogy rég megszerettem az Ádámot.
– Hát az a másik, az a színész?
– Az: Osvát Ernő volt, a Nyugat szerkesztője.
– Ismerem: De szeretném egyszer a színpadon is látni, Hamletben, Learban, vagy egyébben.
– Azokban nem játszik – mondtam, – Neki csak egy kedves szerepe van, a Láthatatlan Ember.
– Aki mindenütt jelen van – fűzte hozzá elgondolkozva a bácsika.
– Igen, – feleltem – mindenütt jelen van, ahol valakinek használhat s magának árthat.
Fizettem és búcsúztam.”
(Réti Ödön: A Vilmos császár-úton – A kávéházban)

„A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. – Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?
Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.
– Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.
Kinyitotta a szemét. – Osvát? Ismerem.
Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.
– Akkor mégis pap – szólt az emberem, – a magyar irodalom felkent papja, apostol – tette hozzá s szemével a szemembe intett.
– Nem apostol – feleltem, – az apostolok: akik köréje sereglettek – s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.
Az emberem mosolygott. – Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?”
(Réti Ödön: A Vilmos császár-úton)

A Vilmos császár úttal számos érdekes cikkben, tanulmányban találkozhatunk még. Íme egy érdekes és szemléltető példa Szenes Béla (1894—1927) (író, újságíró, humorista, kabarészerző) tolmácsolásában, ahol azt magyarázza, mi is az Einstein-féle relativitás:

AZ EGYIK (leteszi az újságot): Na ebből egy árva szót sem érthet az ember.
A MÁSIK: Miből?
AZ EGYIK: Ez az Einstein vagy hogyhívják-féle izé.
A MÁSIK (fölényesen): Hja, az Einstein-féle relativitás elmélete? Nagyon érdekes dolog.
[…]
AZ EGYIK: A fene érti.
A MÁSIK: Pedig nagyon érthető cikk. (Fölveszi az újságlapot.) Aszondja, hogy “az idő és tér nem abszolút értékű képzetek, hanem csak relatívak” és hogy “két pont között nem mindig az egyenes út a legrövidebb”, de mindjárt meg is magyarázza, hogy miért van így, azt mondja, hogy “mert Földünk nem áll helyben, hanem egyrészt a saját tengelye körüli forgását végzi, másrészt pedig a Nap körüli pályáján is előre halad.” Most már tetszik érteni a dolgot?
AZ EGYIK (csökönyösen): Nem én.
A MÁSIK: Nem értem, hogy némely embernek olyan nehéz a felfogása.
AZ EGYIK: Ha uraságod talán volna olyan kedves és megmagyarázná a dolgot.
A MÁSIK: Kérem. Nagyon szívesen. Az egyik fontos tétel, ugyebár, hogy az idő nem abszolút értékű fogalom, hanem csak relatív értékű. Ezt, ugye, tetszik érteni.
AZ EGYIK: Ezt? Ezt nem egészen.
A MÁSIK: Majd hozok egy példát. Mondjuk, hogy én az Andrássy-út egyik végénél állok, a Vilmos császár-útnál. Tetszik ezt érteni?
AZ EGYIK (mohón): Hogyne.
A MÁSIK: Kegyed pedig az Andrássy-út másik végén áll.
AZ EGYIK: A millenniumi szobor alatt.
A MÁSIK: Úgy van. Na már most kegyed is előveszi az óráját, én is előveszem az órámat. Ezt tetszik érteni?
AZ EGYIK (boldogan): Ezt igen.
A MÁSIK (elismerően): Na látja. (Tovább magyaráz.) Na már most mind a ketten ugyanabban a pillanatban indulunk el, én a Vilmos császár-útról, kegyed a millenniumi emlékműtől. Pontosan félúton találkozunk és pontosan egyszerre érkezünk meg, én a ligetbe, kegyed a Vilmos császár-útra. És most megnézzük az óránkat és kiderül, hogy míg kegyed az órája szerint 30 perc alatt tette meg az utat, én az én órám szerint 35 perc alatt tettem meg. Mit jelent ez?
AZ EGYIK: Mit?
A MÁSIK: Jelenti azt, hogy az idő nem abszolút valami, vagyis, hogy míg az én órám kissé késik, addig az öné siet. Vagy hogy egy másik példát hozzak. Eddig azt hittük, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes. Vagyis, ha kegyed innen az Emke-kávéházból Újpestre akar kijutni, leghamarabb akkor ér ki, ha egyenesen ebben az irányban nekivág az útnak. Én ezzel szemben nem megyek ki egyenesen Újpestre, hanem nagy kerülővel a Rákóczi-úton és Vilmos császár-úton végig, és mire kegyed a legrövidebb egyenes úton kikutyagolt Újpestre, én már régen kint leszek, hogy lehet ez?
AZ EGYIK: Uraságod bizonyára felül az 1-es újpesti villamosra.
A MÁSIK (diadalmasan): Na látja! Hát most már csak érti az Einstein-féle relativitási elméletet.
AZ EGYIK: Most már értem.
(Szenes Béla: Hogy is van az az Einstein-féle relativitás? – Kávéházi beszélgetés)

Az I. világháborút követő névváltoztatási igény a II. világháború után is természetszerűen jelentkezett, így 1945. április 17. óta Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét viseli a Deák teret, illetve a Nyugati teret összekötő útszakasz.

Bajcsy-Zsilinszky Endre Kálmán (1886 – 1944) elsősorban politikus és újságíró volt, aki Id. dr. Zsilinszky Endre és Vilim János ügyvéd mostohalánya, Bajcsy Mária első gyermeke. Szarvason született és egy éves volt, mikor családja Békéscsabára költözött.
Jogot és filozófiát is tanult, majd 1910-től egy ügyvédi irodában dolgozott ügyvédjelöltként. 1912-ben az Árva megyei főispáni hivatalba ment közigazgatási gyakornoknak. Aktív részese volt az I. világháborúban, így 2. császári és királyi lovashadosztály kötelékében megfordult a szerb, az olasz és az orosz fronton is.
A világháború végén, 1918-ban részt vett a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) megalapításában, így kénytelen volt később Bécsbe emigrálni.
Visszatérését követően kerültek előtérbe politikai és újságírói ambíciói, így egyebek mellett a Szózat c. nacionalista, fajvédő lap, majd a Vitéz, a Magyarság és az Előőrs című lapok főszerkesztője lett. 1922-től képviselő lett, majd 1923-ban Gömbös Gyulával karöltve megalapították a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (Fajvédő Pártot). 1930-ban már a Nemzeti Radikális Párt egyik vezetője volt és újabb újságok szerkesztésébe kezdett, így a Szabadság és a Független Magyarország című hetilap főszerkesztője is volt. A II. világháború idején egyre tudatosabban helyezkedett a náciellenes oldalra, így több tüntetésnek is főszervezője volt. Többször is elfogták, de 1944-novemberében az ő elnökletével alakult meg a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága, mely legfőbb feladatának a fegyveres felkelés megszervezését és a szovjet csapatokkal együttműködve az ország felszabadítását tartotta  A nyilasok árulásnak tartották tettét és a Bizottság egyéb tagjai mellett őt is letartóztatták, majd a sopronkőhidai fegyházba szállították, ahol 1944. december 24-én felakasztották. Bár a kommunista időszakban előszeretettel hivatkoztak rá, valójában azonban nem kommunista volt, csupán igyekezett az adott történelmi körülmények között a nemzet függetlensége és a fajvédelem mellett kiállni.

Ez az útvonal a váci országút részeként mindig is kiemelkedő forgalommal rendelkezett. Amikor aztán a XIX. században elkezdtek a városszerkezet átalakításán gondolkozni, adottságnak tekintették létét, nem próbálták meg áthelyezni, megszüntetni, inkább belevették a leendő körúti rendszerbe, a belső körút részeként. A neve is ezt tükrözte: Váczi körút.

A Bajcsy-Zsilinszky út – és „jogelődjei” – jelentős szerepet töltött be Budapest közlekedésében. Már 1866-ban járt az úton lóvasút, mely az akkor még Széna térnek nevezett Kálvin térről Újpestre közlekedett.

Az úton a pesti villamoshálózat kialakításának kezdetétől jártak villamosok, hiszen a BKVT(Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) már 1896-ban villamosította a pályát. Kezdetben a Nyugati pályaudvar és Madách tér közötti szakaszon, majd 1897-től már a Fővám térig „jártak a tuják”.

Az útvonal fontosságát mutatja, hogy az 1900-as években tizenegy (!) villamosjáratment végig az úton. Az 1-es, a 3-as, a 7-es, a 9-es, a 11-es, a 15-ös, a 17-es, a 39-es, a 41-es, az 57-es és a 61-es villamos is a Bajcsy-Zsilinszky úton jártak. Az útvonalon – érdekes fekvésének köszönhetően – egyszerre közlekedtek sugaras (kifutó) és körforgalmi (belterületi) viszonylatok.

Az 1930-as évek közepétől azonban már csak három-négy járat (5-ös, 11-es, 49-es, majd szinte egymást váltva az 52-es, 53-as és a 47-es) közlekedett itt. Az M3 metróvonal Deák tér – Nagyvárad tér szakaszának átadása (1976) után az 52-es viszonylat megszűnt, maradt a két hagyományos kiskörúti viszonylat: a 47-es és a 49-es.

1977. szeptember 16-tól a villamosok már csak az Alkotmány utcáig jártak be, elkezdődött ugyanis a Marx tér feltúrása metró-, illetve alul-, majd felüljáróépítési célzattal. Végül a Marx téri (Nyugati téri) felüljáró miatt 1980-ban végleg megszüntették a villamosközlekedést. Az út azóta a felszínen több sávos elosztásban igen nagy gépkocsiforgalmat bonyolít le.

 Források
• Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2. bővített kiadás. Budapest: Akadémiai. 1993, 103–104. o.
• Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990 – http://mek.niif.hu/00300/00355/html/index.html
• Budapest elveszett sínei – http://hampage.hu/kozlekedes/bajcsy/index.html
• http://hu.wikipedia.org/wiki/Bajcsy-Zsilinszky_%C3%BAt_(Budapest)
• http://hu.wikipedia.org/wiki/Bajcsy-Zsilinszky_Endre
• Szenes Béla: Hogy is van az az Einstein-féle relativitás? – Kávéházi beszélgetés
• Réti Ödön: A Vilmos császár-úton